BIOGRÁFIA

 

CSURGAI ATTILA – dob, percussion

 

 

Csurgai Attila autodidakta módon elég korán kezdte zenei pályafutását, már 1 éves korában dobverőt vett a kezébe. 12 évesen zenekarban dobolt és Dandó Péter basszusgitárossal bontogatták szárnyaikat az ARTHUR együttesben.

Első komolyabb zenekara 1970-ben a FERM együttes volt, mely a fiatalos lendülete miatt népszerű együttesnek számított.

A KÁRPÁTIA , JAM és JUVENTUS együttesekben Tátrai Tíborral muzsikált együtt és próbálgatta a zenei stílusokat.

17 és fél éves volt, mikor Csomós Péter (ex Hungáriás) meghívására 1971-ben a Pápai Faragó László vezette JUVENTUS  együttesben elkészítette első rádió és lemez felvételét. Az itt elkezdett komoly szakmai munkának köszönhetően pályája hosszú évtizedekig ívelt fölfelé.

1972-es Táncdalfesztivál I. díját Kovács KatiAdd már Uram az esőt” c.számával megnyerték. Számtalan rádió és lemez felvételt készítettek együtt itthon és külföldön.

Ebben az időszakban a jamsassion korszakát élvén zenéltek együtt Orszáczky Jackie-vel aki meghatározó egyénisige volt a magyar jazz-rocknak.

Így történt, hogy a „Syrius hajón”Jackie vezetésével Tátrai Tíborral trióban Frank Zappa feldolgozásokat játszottak nagy sikerrel.

1973-ban Sipos Péternek köszönhetően a Fenyő Miklós vezette HUNGÁRIA együttessel és Kovács Katival több külföldi turnén vesz részt (Szovjetúnió, NDK) valamint NDK-ban az Amiga lemez cégnél LP-t és a berlini rádióban felvételeket készít.

70-es években az  ATLANTISZ együttes (74 nyara), ÓCEÁN (alapító tagjaként), TOLCSVAY BÉLA együttese,majd a SCARABEUS ( ex Syrius) és KORMORÁN együttesek következtek.

Juventus együttesnek több átalakulását éli meg 1975 és 77 között.

1980-tól sassion zenészként olyan produkciókban vesz részt, ahova fölkérik. Így lesz 2 évig az ILLÉS együttes utolsó formációjának a tagja és a FŐNIX együttesben is dolgozik akikkel Zoránt és Koncz Zsuzsát kísérik.

1981-től Tolcsvay László zenekarában játszik ahol Koncz Zsuzsa Turnéit és lemez fölvételeit dobolja. „MENET REND”, „NE VESZÍTSD EL A FEJED”, „CSODÁLATOS VILÁG”, “ 12 NŐ

1981-1985 között a Várkonyi Mátyás vezette Rock színház tagja.

Vele készült  a:  Sztárcsinálók, Farkasok, Krónikás és a „Bábjátékos” musical.

Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Farkasok rock fantázia, Rock Színház (1983), Helsinkiben megrendezett Variation Varity fesztiválra készült, ahonnan az előadás minden lehetséges díjat elhozott, és a zene a következő évi New York-i zenés TV filmek fesztivál díját is elnyerte,

Más színházi kapcsolata is volt, 1985 és 1990 között dolgozott Novák Jánossal (zeneszerző,színházigazgató) filmzenék, stúdió munkák Radnóti színház , Mikó Istvánnal ( színművész,színházigazgató-Sopron) több darabban valamint Thália színházban “Rémségek kicsiny boltja” c. darabban.

Párhuzamosan évekig az APOSTOL együttes, Koós János, Szűcs Judit és Delhusa Gjon lemezein és koncertjein dobol.

1986 B&O zenekarban játszik, amelyben az MTV Tutti-Frutti c. műsorának állandó dobosa.

1987-ben Tolcsvay LászlóMagyar Mise”-jét mutatják be a Margitszigeten.

További musicallek: Doctor Herz, Mária Evangéliuma, Isten pénze.

LP-k:Várd ki az időtKapcsolj át; Fehér zaj; T Monográf.

1987-ben Zorán fölkéri, hogy hozzon létre egy kísérő zenekart, melynek 12 éven keresztül megbízott vezetője lesz, akikkel számtalan belföldi és külföldi turnén, Budapest Sportcsarnoki koncerten és TV felvételen vesz részt.Ezzel a formációval zenél először Presser Gáborral .

Platina lemez: ZORÁN AZ ELMÚLT 30 ÉV (1993), Arany lemez: ZORÁN KONCERT (1996)

Presser Gábor önállóestjein és filmzenéiben is szerepel.

Szörényi Levente „Innin és Dumuzi” művét is ő dobolja, melyet a Főnix stúdióban vesznek fel és1989-ben az Erkel színházban mutatnak be.

Chriss De Burgh együttesével filmzenei felvételen közreműködik.

1998-ban az MTV 4-es stúdiójában Tolcsvay László élő koncertjét veszik fel melynek közönség soraiban ott ül a szakma krémje.

Az 1999-es Sportarénai   T Monográf lemezbemutató koncertet is megörökíti az MTV.

1999-től a Pannonia Express tagjaként külföldi munkákban vesz részt.

2005-ben Csiszár Péterrel megalakítja a Headline Band –et, melynek zenekarvezetőjeként rengeteget dolgozik, hogy megismertesse a közönséggel.

Együttesével 2006, 2007, 2008-ban fellépnek a Művészetek Palotájában több nagy sztárral mint: Kovács Kati, Csepregi Éva, Anita, Lerch István és Kiki.

Külföldön több Skandináv turnén vesznek részt.

2009-től a NoKOMMENT elektro és az AKTOR-ROCK együttes tagja

Több mint 600 zenei felvételt készített hanghordozóra ez idáig.

Csurgai Attila interjúk. Itt