Ferm együttes 1970.

FERM együttes

1970 őszén 16 és fél évesen kerültem a FERM együttesbe dobos válogatás révén a Danúvia kultúrház színpadán.Több dobos közül engem választottak  a CHICAGO együttes  I’m a man c. szám  dobszólójában nyújtott teljesítményemért.

A képen balról jobbra: Környei Csaba – Karácsony János – Csurgai Attila – Ákos István – Környei Attila

Isteni dolog volt velük együtt zenélni, mert egy igazán lendületes, sodró zenekar volt főleg Karácsony János ( JAMES ) gitározása és éneklése miatt, akivel később közeli barátságba kerültem. Már akkor kitűnt Környei Attila  szervezése és profi show business-ben való gondolkodása. Ez volt az első komolyabb együttesem ahol tudatos “építkezés” folyt a zenekar imázsát és megjelenését tekintve ( lásd: szórólap ).

1970-es Ferm fotók        -     2008-as Ferm fotók

Csurgai Attila - FERM '70
Csurgai Attila – FERM ’70

Sajnos az akkori időkben nem juthattunk zenefelvétel közelébe (sem rádió, sem lemez). Elsősorban külföldi számokat játszottunk, de készültünk két saját számmal a CORVIN moziban tartott “100 PERC BEAT”című exkluzív fellépésre. Nagyon nagy sikerünk volt a fiatalok majdnem szétverték a házat. Sok kitűnő koncertet adtunk így együtt, de jött számomra a változás és 1971 április 29- én megváltam a zenekartól.

Következett a JAM együttes