ÓCEÁN

1-es kép, balról jobbra:  Kiss Zoltán basszgitár- Marschalkó Zoltán szólógitár – Molnár Erik ének – Mikulca Sándor szólógitár – Csurgai Attila dob

Óceán együttes  1974 őszén alakult a fent felsorolt tagokból.Nagyon ígéretesnek indult, mivel Erik bátyja Molnár Gyuri az Omega együttes gitárosa segített bennünket hangfelszerelés ügyben és egyéb támogatást is ígért, amire egy induló zenekarnak nagy szüksége van. Az V. ker. Eötvös klubban hónapokat próbáltunk “ezerrel”, komoly cuccal.  A két szólógitárosos felállás megint bevált ( ahogy a Hungáriában is). Hatásos szólamokat és uniszónókat tudtak játszani élőben, amit egyébként csak stúdióban lehetett volna megoldani. A kemény rockos hangzás meg volt és a beton alap is. Kiss Zoli és én már a JAM együttesben összeszoktunk, úgy hogy kipróbált ritmusszekció dübörgött.

Marschalkó Zolival  muzsikáltunk már korábban egy másik zenekarban is és itt a barátságunk megpecsételődött, évtizedeket zenélünk még együtt (erről majd később).

Szóval, kezdtünk föllépegetni klubokban vidéki koncerteken nagy pirotechnikával “mint az OMEGA”. Sok Sweet dalt játszottunk.  Az Egyetemi Színpadon föllépni rangnak számított és Mi egy teltházas  koncertet adtunk amit Marschalkó apukája fölvett a közönség soraiból sztereóban.

Óceán együttes 1975 amatőr felvétel

Óceán együttes 1975 amatőr felvétel az Egyetemi Színpadon

 

Elnézést a rossz hangzásért, de ezt lehetett kihozni egy kazettás magnó felvételből ami meggyűrődött. Örülök ,hogy legalább ez meg van, köszönet Marschalkó Zolinak!

 

A baj akkor kezdődött amikor kiderült, hogy a hangszeres tudás magasan meghaladja az énekesi képességeinket. A bulik sem jöttek úgy ahogy reméltük, így aztán a zenekar 1975 júniusában feloszlott.

Mint már máskor is, megkeresett Csomós Péter 1975  júliusában, hogy fúvósokkal szeretne egy funky zenét játszó Juventus-t összehozni. Ez egy újabb történet…………….