APOSTOL együttes

1981 és 1985 között amikor a Rockszinházban doboltam az Apostol együttes tagjai, egyben  a színházi zenekar zenészei is voltak .

Kézenfekvő volt, hogy én legyek a dobos az elfoglaltság egyeztetése miatt. Egyszerre értünk rá a színházi előadásokat tekintve, így aztán én doboltam az Apostol együttes fellépéseit.

1984-ben a Rádió 8-as stúdiójában fölvettük a  “Számtan” című nagylemezt. Rockszínházban a helyettesem Szabó Ferike volt és amikor eljöttem ő lett az Apostol dobosa. Ez is kézenfekvő volt!

Apostol: Számtan 1984

https://csurgaiattila.hu/album/apostol-szamtan/

Fotó nincs erről az időszakról (legalább is nekem).